Úton

Felszállás: nem biztos, hogy életem első repülése előtt mindenképp a Légikatasztrófák cîmű sorozatot kellett volna néznem. 🙂 Még jó, hogy hiszek a sorsban, ha az van megîrva, úgyis úgy távozok.
Az első kisebb megingásom a vészhelyzeti tájékoztató alatt volt, majd közvetlen a start előtt. Gyorsan jött, gyorsan ment. Ennyi.
Korábban már îrtam, hogy jegesedés miatt kb 30 percet csúsztunk. Aztán egyszer csak elindult.
Gurult…gurult…ráfordult…”elrugaszkodott”…felszállt. 🙂 …Mint az óvodás a bábszînházban. Csak néztem ki az ablakon ( már amennyire a 3. székről kitudtam) és csodálva bámultam mindent. A házak, az utak, a fények…mind, mind lentmaradtak, mi meg itt fent…nagyon jó.
A repülés maga amúgy egy meglepően hétköznapi érzés. Volt ugyan egy kis dejavum közvetlen a felszállásnál, valami nagyon-nagyon szép emlék, egy két évvel azelötti vitorlázó géppel kapcsolatban, ( na tessék, nem is az első repülésem :))… aztán beállt, s mint egy baromi gyors vonat, enyhe rázkódásokkal, csak épp az eget hasîtjuk nem a sîneket.